Ház

Mi a baj a Házzal? 1. rész: az áram.

2019. szeptember 23. - prokee

Azt már bemutattam videón, micsoda szemétdomb volt mindenhol (bár valójában egy nagycsalád használati tárgyai és emlékei, csak szétdobálva). Ezek többségétől máig nem sikerült megszabadulni, az apróságok bezsákolva várják, hogy a szemétbe kerüljenek, a nagyobbak egy részét (régi, nagyrészt működésképtelen tévé, hűtő, mosógép, számítógépek) meghirdettem ingyen, kisebb részük még az udvari autóbeálló alatt várja, hogy konténerbe kerüljenek vagy a szeméttelepre szállítsam őket.


Innen indultunk, nyitóképen amúgy Ingrid, a nagymama, amikor még messze nem volt nagymama

Azért közel sem merül ki ennyiben a problémahalmaz, amit a nyakunkba vettünk. Volt még néhány komolyabb gond, egyenként is olyan, ami amúgy simán visszatarthatna a ház megvásárlásától. Nézzük sorban, kezdjük az egyik alapvető szolgáltatással, vagyis annak hiányával:

Áram

A Házban egyáltalán nem volt áram. Nem csak egyszerűen kikapcsolták, ettől nagyobb volt a baj. Az elektromos fűtés (erről később) meglehetősen sokat fogyasztott, ezért a háztulajdonos fia (aki egyébként az első emeleten lakott), lopta az áramot. Le is bukott persze, ezért a szolgáltató lezárta a villanyórákat.

A Ház nagyjából ekkortájt ürült ki, a tulajdonos néni, Ingrid ekkor már benne volt a korban, az egészsége sem volt rendben, így inkább otthonba költözött. Ez valamikor 2016-ban lehetett, legalábbis a következő év februárjában már egy ingatlanos árulta a Házat. Errefelé nem akkora divat az üresen álló épületek kifosztása, de azért volt, aki nem tudott ellenállni a csábításnak. Hallomásból tudom, hogy nem idegen volt, de ez nem tartozik szorosan ide, nem fejtem ki bővebben. A lényeg, hogy betörtek, mindent feltúrtak, a család holmiját, személyes tárgyait, iratait, ruháit, fotóit szanaszét szórták, és hát valószínűleg néhány értéktárggyal távoztak.

Ez lett volna a kisebbik baj, de nem érték be a mozdítható tárgyakkal. Meglehetősen magas lehetett akkoriban a réz piaci ára, mert rengeteg kábelt lebontottak és a szigetelésétől megfosztva valószínűleg eladták. Nem csak a pincében, ahol a kábelek többnyire a falon kívül futnak - a tetőtérben például egészen konkrétan kitépték a vakolatból az egész szintet ellátó főkábelt.

fokabel4.jpgA tetőtért ellátó főkábel hűlt helye a vakolatban

Az utcáról bejövő vaskos kábelt is megrongálták, itt-ott beledaraboltak, ez ugyanis a pince mennyezetén, relatíve könnyen hozzáférhetően futott. Bátrak voltak, ez ugyanis még a villanyóra előtt van, így áram alatt volt. Azért megküzdöttek vele, 1-2 méterre az óra előtt elvágták, egy darabon kirángatták a falból, de végül feladták - valószínűleg túl nagy meló lett volna.

fokabel3.jpgEz volt valamikor az épület betápláló kábele

Valószínűleg ezután juthatott eszükbe, hogy felgyújtják az egész házat, vélhetően a biztosítási pénzért. Ennek ugyanis elég egyértelmű nyomai vannak. A pincében lévő fatárolóban, ahol a tápkábel a házba lép, rengeteg tűzifa áll felhalmozva, a kupac tetején egy fémvödör, benne égett rongyok és karton - felette meg a megégett tápkábel. Szerencsére nem jártak sikerrel, túl nedves lehetett ehhez a fa. Viszont a főbiztosítékok közül kettőt (63A!!!) simán kicsaptak - vagy ezzel, vagy még a kábellopási kísérlettel.

fokabel.jpgA fatároló és a megégett főkábel

fokabel2.jpgItt próbáltak meg alágyújtani a főkábelnek úgy, hogy lehetőleg elektromos zárlatnak tűnjön a tűz

bizt.jpgJárhatott némi hanggal, szikrával és füsttel az a cselekmény, aminek a végén a két 63A-s biztosítót sikerül kiütni. Remélem, teleszaladt a gatya az ijedtségtől!

A pincében elhelyezett két villanyóra-szekrénnyel is akadtak gondok. Ezek csak egy része fakadt abból, hogy a kábellopás közben az összes műanyag fedelet meglehetősen erőszakosan távolították el, ezt egész könnyen helyre lehetett állítani. A másik probléma abból eredt, hogy a ház mögötti hegyről lefolyó csapadékvizet a ház és a pince alatt fekvő csatorna vezetné el a patak felé, ám ezt hosszú évek óta nem tisztította senki. Így a csapadékvíz a pince udvari ajtaja alatt bejutva gyakorlatilag a pincén folyt át. Ez elég durva nedvesedést és az ezzel járó gombásodást okozott - még a villanyóra-szekrényben is! Ezt még az elektromos munkák megkezdése előtt kitakarítottam, szerencsére korróziós nyomokat nem találtam, így a kapcsolószekrényt és a benne lévő elemeket nem kellett cserélni.

orak.jpgEzek itt a kibelezett óra- és kapcsolószekrények. Mindkettőt sikerül kitakarítani és helyreállítani, a jobb oldali látja el most az egész épületet árammal.

Ezekben a posztokban, ahol lehet és ahol még tudom, leírom a szükséges anyagok/szerszámokra fordított költségeket is. Ahol linket is adok, ott az nem reklám, egyszerűen csak egy tipp, ha te is hasonlót keresnél. Az árakat elsősorban Euróban adom meg, hiszen így is fizettem ki őket, de ahol lehet, átváltom forintra az akkori közelítő árfolyamon.

Áram nélkül dolgozni nagyon nehéz, így áramot csinálni is. A pincében koromsötét volt, meg hát nyilván éjjel az egész házban is, így első körben néhány akkus, ledes munkalámpát kellett bevásárolni. Vettem négyet, darabját 15 euróért (~4650Ft akkor), remekül beváltak. Gyorsan tölthető, sokáig kitart az akku, kényelmesen lehet vele rohangálni és elég fénye van ahhoz, hogy akár dolgozni is lehessen mellette.

lampa.jpgLedes, akkus munkareflektor, egészen használható, kevés pénzért

A helyzet felmérésében sokat segített és azóta is gyakran használom, amikor a szerelés idejére lenyomtam a biztosítékot, vagy olyan helyen dolgozom, ahol eleve nincs lámpa. Gyorsan kiderült, hogy a betápláló főkábelt kompletten kell cserélni, ez nagyjából 18 métert jelentett ebből (valamivel nagyobb keresztmetszetűt vásároltam, mint a meglévő, kiindulva a 64A-s biztosítékokból), felkerekítve 20 métert rendeltem, összesen kb. 280€-ért (~86.800 Ft.) Mellécsaptam a főbiztosítékokat, azok szerencsére már csak kéteurós tételek voltak darabonként. A kábel raklapon érkezett, valamivel 50kg feletti súlya előrevetítette, hogy nem lesz egyszerű bebirkózni a helyére.

Következett a kötelező kör az áramszolgáltatónál (pontosabban a hálózatüzemeltetőnél, hiszen az áram szállítója ugye nem feltétlen az üzemeltető). Első körben náluk próbáltam megrendelni a főkábel javítását, hiszen ez még az árammérő előtt van. Kiderült azonban, hogy ők házon belül nem dolgoznak. Azt javasolták, keressek egy közeli szakembert, hiszen ezt a cserét bárki elvégezheti, megfelelő képesítés birtokában. Nos, a szakemberhiány errefelé nem olyan durva, mint Magyarországon, de azért érezhető. A leggyorsabb villanyszerelő két és fél hónapos határidővel vállalta volna a munkát, ha nem jön közbe semmi. 

vesokalapacs.jpgKözel profi szerszám barkácsáron. A majd százéves ház pincefalát simán viszi, bár a rövid szárak nem érik át.

Aha, persze, pont az vagyok, aki megvárja. Gyorsan bevásároltam egy vésőkalapácsot  (95€, kb. 29450Ft) a pincefali kábelátvezetések kivéséséhez (hiszen a régi kábel valamivel vékonyabb volt és több helyen be volt gipszelve-vakolva az átvezetés), és mivel ez 230V nélkül nem fog működni, hozzá egy aggregátort, áramfejlesztőt is (190€, kb. 58.900Ft). Utóbbi az áramszolgáltatás visszaállítása óta kihasználatlanul áll, még gondolkodom, érdemes-e eladni, hogy az árából valamennyi visszajöjjön.

aramfejleszto.jpgAggregátor nélkül nem jutottam volna sehová. Szegény most kihasználatlanul pihen, még nem döntöttem el, lesz-e olyan élethelyzet, ahol még szükségem lehet rá.

Az áramfejlesztőről már remekül ment a vésőkalapács, a lámpák töltése is megoldódott anélkül, hogy haza kelljen hordani őket, így indulhatott a munka. Egy könnyed júniusi délutánon-estén, nagyjából 40 fokban (igaz, a pince hűvös, ott már csak 30 körül volt) jó négy órás munkával kihúztam a sérült főkábelt és behúztam helyette az újat. Ezzel persze csak fizikailag került a helyére, még be kellett kötni, de igen gyorsan ez is megoldódott. Mindkét villanyóra-szekrényt bekötöttem, a biztosítókra (amelyek biztosított oldaláról ugye szépen elvitték az összes kábelt) egyelőre csak egyetlen pincei konnektort kötöttem rá, mert fogalmam sem volt, milyen állapotban van az, ami a Ház elektromos rendszeréből megmaradt.

Jöhetett az áramszolgáltató. Az egyik villanyórára megrendeltem a szállítást, így néhány nappal később megjelent egy szaki, eltávolította az óra piros plombáit (megtudtam, hogy ezzel jelölik a kikötött állapotot), visszakötötte az órát, és lezárta az üzemszerű szürke (kérdeztem, zöld nincs!) plombákkal. Ettől a pillanattól kezdve legális, mért áram volt a Házban, már csak az elosztását kellett megoldani.

A három emelet elektromos hálózata nagyon eltérő korban, eltérő színvonalon készült el. A földszinten a kilencvenes évek végén, esetleg a kétezres évek elején újíthatták fel a hálózatot (részben), az emeleten még a hatvanas évek technikája lapult a falban némi ordas tákolással kiegészítve, a tetőtérben viszont egészen modern, 10-15 éves elektromos hálózatot találtam. Ezt a szintet FeWo-ként (FerienWohnung), azaz turistáknak, nyaralóknak kiadó apartmanként hirdették egy időben, valószínűleg emiatt újították fel az egész tetőteret. A pince elektromos hálózata a főkábeltől és a lejárati lépcső világításának ellopott kábeleitől eltekintve egészen egyben volt - nyilván csak azért, mert a sötétben nem látták, mit lehet ellopni.

emelet.jpgEz itt az első emeleti kapcsolószekrény, porcelán biztosítékok és rengeteg NDK-s bakelit, fém védőcsőben futó kábelekkel.

A rongálás is más-más mélységű károkat okozott a három szinten. A földszinti kábelek, bár régiek voltak, a falban maradtak. Itt nem is terveztünk komolyabb felújítást, az egyetlen, irodának-dolgozószobának kinézett helyiségen kívül. Az emeleten, mivel azt csak ideiglenesen használjuk egy komolyabb felújítás előtt, szintén nem piszkálunk meg semmit, még a retro kapcsolótábla is marad, kipakolva persze belőle a felesleges dolgokat, mint a csengőtrafó, vagy a régi főkábel bekötődoboza. Néhány extrém tákolás azért akad, az egyik vécé helyén kialakított zuhanyzóban a vállmagasságban elhelyezett konnektorról működő, repedt burkolatú minibojler már képről is elég életveszélyesnek tűnik.

zuhany.jpgHorror-zuhany az emeleti vécében- sokáig gondolkodtam, hová lett vajon az a nagycsalád, aki a Házban lakott, pedig valószínűleg csak sorban agyonvágta őket az áram zuhanyzás közben.

A tetőtéri elektromos rendszer, mint említettem, egészen modern. Ezért itt is elsősorban a főkábel visszakötését kell megoldani, helyrerakni a szétcincált kapcsolószekrényt, ezen kívül csak néhány bizarr és veszélyes, vagy megrongált hosszabbítót, konnektort kell kezelésbe venni. Ilyen például a konyhában a mosogatóhoz lógatott elosztó, amiről a felette lévő kompakt kis neon működött.

konyha.jpgA mindenre fittyet hányó horror-hosszabbító a valamikori mosogató helyén, a tetőtérben

Ezeken kívül némi munkát igényelt az elektromos fűtés körüli zűrzavar. Magáról a fűtésről, vagy inkább annak hiányáról egy másik posztban írok, egyelőre csak annyit érdemes megemlíteni, hogy valamikor a kétezres évek fordulóján a gázfűtésről átálltak elektromosra - értve ezalatt a legrosszabb hatásfokú elektromos fűtőtestek beszerelését. Ezeket - szerencsére - nem kötötték rá a meglévő, régi elektromos rendszerre, inkább itt-ott átfúrták a födémet, és külön bekábelezték mindet, a pince plafonján elvezetett kábelekkel. Mivel a fűtésre egészen más tervünk van, ezeket egytől egyig visszabontottam, a fűtőtesteket leszereltem, a kábelezést eltüntettem. Az elektromos radiátorokból néhány kisebb darabot megtartottam, ezek kiválóan alkalmasak lesznek majd a fürdőszobák gyors felfűtésére, a nagyobbakat, amik többsége amúgy is sérült volt, kidobáltuk.

Internet? Haha!

Az elektromos hálózathoz tartozik, hogy a munkám miatt meglehetősen fontos az, hogy a házban mindenhol legyen erős wi-fi jel, az irodában pedig hálókábellel csatlakozhassanak a gépek a routerthez. Ez azt jelentette, hogy az elektromos hálózattal együtt a LAN-kábeleket is be kellett fektetni a falba. Az eredeti tervek szerint a pincében, ahol a DSL-csatlakozás van, rögtön helyet kapott volna a router is, ehhez kellett volna befuttatni a kábeleket. Aztán a megvalósítás közben némi sokkot okozott, hogy egyetlen szolgáltató sem tudott vezetékes internetet kötni semmilyen formában. Pedig a falon elég tisztességes dobozba futnak a telefonkábelek, 

hytas.jpg

Első ránézésre minimum alközpontnak tűnik, ami nem is volna életszerűtlen, hiszen a Ház önkormányzati épület volt. Kis guglizással kiderült, hogy a képen látható HYTAS GEHRA-SU egy üvegszálas optikai kvázi alközpont - ami első olvasatra jól hangzik, de sajnos egy kilencvenes évekbeli technológiai zsákutca, és nagyon nem azonos a mai nagysebességű optikai hálózatokkal. Nem is kompatibilis azokkal, általánosan olyan 56kbit/s sebességű adatátvitelre képes.

Szóval vezetékes internetem egyelőre nem lesz, marad az LTE mobilnet. Ez sem volt egyszerű, a hegyek között nem volt könnyű megfelelő sebességet (és adatmennyiséget) kínáló szolgáltatót találni. Végül a Vodafone Gigacube-ja lett a nyerő, ami nagyon elmarad a vezetéken ígért 200MB/s-tól, de azért nagyjából használható internetet biztosít. Persze ezzel a csatlakozási pont áthelyeződött a pincéből a tetőtérbe - miután több kört sétáltam az egyik kezemben a Gigacube-bal, a másikban a Speedtest.netet futtató telefonommal.

Így a tetőtérben a Gigacube kábelen csatlakozik egy routerhez, onnan a fentebb látható emeleti kapcsolószekrényben elhelyezett másik routerig fut, onnan pedig még egy szinttel lejjebb megy majd, ahol egy újabb router közbeiktatásával megy majd az irodába.

A helyzet felmérése után úgy döntöttem, első körben három feladatot kell egymással párhuzamosan megoldani:
- a leendő iroda/dolgozószoba falába beültetni az új, nagyobb terhelhetőségű kábeleket és a hálókábeleket;
- a pincéből felhozni a kilopott kábelek helyett újat, ami árammal látja majd el a földszintet;
- a lépcsőház bejáratánál rendet rakni az ottani és a külső bejárati lámpák vezetékeiben, amiket valamiért szintén megcibáltak.

A második körben terveztem bekötni az emeletet, ahol mint említettem, komoly változtatás egyelőre nem lesz a retro-kábelezésben a nagyobb felújításig, majd harmadik lépcsőben a tetőtéri kábelt felhúzni, ahol első ránézésre a főkábelen kívül is komolyabb javítások látszottak szükségesnek.

A gyakorlati megvalósításban ehhez képest egészen más történt. Bár az irodát és a lépcsőház bejárati részét megvéstem, a kábeleket befektettem, de a földszint alaposabb vizsgálata után kiderült, hogy az - ha ideiglenesen is, de - egész gyorsan visszaköthető. Ezzel gyorsan lett áram a teljes földszinten a bejárat és az iroda kivételével, ami, hadd ne mondjam, egész komoly komfortemelkedést jelent. Hirtelen használható lett a konyha, a fürdő, a wc, már persze egy komolyabb takarítás után.

Az emeleti kapcsolószekrény gyors bekötésével üzembe helyeztem ezt a szintet is, ami még egy kicsit meggyorsította a beköltözést. Itt ugyanis relatíve kis munkával ki tudtunk alakítani egy "tisztaszobát" (teljesen véletlen épp a volt Stasi-irodából), ami alvásra, munkára alkalmas lett, volt benne lámpa, áram a konnektorban telefontöltéshez, szőnyeg a padlón.

Eközben a pincelejáró hiányzó kábeleit is pótoltam, ott volt egy kis játék fejben, mert nyoma sem maradt annak, eredetileg melyik kapcsoló mit kapcsolt. Márpedig volt variáció, összesen négy lámpa, hat kapcsoló és három konnektor állt a falakon különböző helyeken, egyetlen centi kábel nélkül. Jó másfél órás sakkozással ez is összeállt, majd amikor próbaképpen bekötöttem ezt a részt a kapcsolószekrénybe, kiderült, hogy egy halott neon-armatúra kivételével a teljes pince világítása működik, bár valamiért az összes izzó kiégett. Gyorsan tele is pakoltam a foglalatokat ilyen LED-es izzókkal, ami nagyjából egy hagyományos 100W-os izzó fényerejét, vagy talán annál többet is nyújtja. Ezzel fényárba borult a pince, ami egyrészt jól jött, végre nem kellett kézilámpával bukdácsolni, másrészt viszont feltűnt, hogy az itt elhelyezett - Hajdú - bojler egy nagyon piszmák kis hosszabbítóval van csatlakoztatva egy némileg megpörkölődött konnektorba. Ez amúgy több okból is tilos, veszélyes, szakszerűtlen, de egészen mostanáig nem jutottam odáig, hogy tisztességesen bekössem, hiszen a pince elektromos hálózatát még nem bolygattam meg. OK, a konnektort és a dugót lecseréltem, nehogy egymásba olvadjanak, és ígérem, hamarosan megcsinálom a korrekt bekötést is.

Amikor ide értünk, már volt áram majdnem a teljes földszinten (kivéve az iroda, ennek a kábelei máig nincsenek bekötve, ezt a projektet félretoltam), az emeleten és a pincében is. Hátra volt még a tetőtér, ahol gyors állapotfelmérés után kiderült, hogy nem is olyan nagy a gáz, mint először látszott. A főkábel sajnos valóban hiányzik, ám a többi, a falból látszólag kitépett kábelt eredetileg ál-gerendák rejtik, amiket ugyan a tolvajok letépkedtek (pajszerrel), de a betápláláson kívül máshoz végül valamiért nem nyúltak. Az álgerendák kijavítgatása és visszarögzítése után hirtelen összeállt minden, láthatóan csak a főkábel visszakötése hiányzott ahhoz, hogy a tetőtéri rendszer is feléledjen. Így is lett, újabb 15m kábel megvásárlása (50€, 15.500Ft) és beépítése után ez is megoldódott.

A jelen helyzet:
- A pince elektromos hálózata majdnem kész. Hiányzik a munkapad feletti halott neon helyére egy (vagy több, hiszen mühely lesz ezután is) lámpa, a bojlert át kell kötni fixre (hiszen még konnektorról megy, ami nagyon necces), néhány hiányzó vagy repedt üvegbúrát kell pótolni. A villanyóra-szekrények mellé kerül majd egy dupla kapcsolósín, amivel a fokozatosan kiépülő szigetüzemű napelemekre lehet majd fokozatosan átkötni a fogyasztókat. A bojler amúgy egy külön móka lesz, sajnos szivárog, néha csöpög az alaplapnál, így hamarosan szét kell szednem. Legalább meg lesz a vízkőtelenítés is.

aram3.jpg

- A földszinten a leendő iroda elektromos és adathálózata elkészült, de még nincsenek bekötve a villanyórába és a routerbe. Hiányzik még a lépcsőház és a bejárati ajtó külső-belső világítása és azok bekötése. A konyhán kívül minden helyiségben rendben a világítás és a konnektorok, néhány helyen még foglalatba csavart izzó lóg a lámpatestek helyett. A konyhában van a pulton egy ötös konnektor, amiben valamiért nincs áram - a csempézés és a beépített konyhaszekrények miatt itt még nem sikerült kideríteni, merre futnak a kábelek és hol vész el a delej. 

aram2.jpg

- Az emeleten minden működik, már ami egyáltalán van, egyes szobákban ugyanis egyszerűen nincs konnektor. Egyáltalán. Ezt a szintet egyelőre nem bolygatjuk meg. A kapcsolószekrényben elhelyeztem egy routert, de az erre a szintre menő hálókábel csak ideiglenesen, a falon kívül megy az emelet felújításáig.

aram1.jpg

- A tetőtérben szintén minden működik, az egyik konyhapult megvilágítása hiányzik, igaz, egyelőre a konyhapulttal együtt.

- Nagy meglepetésre a padláson is találtam megfelelő módon kiépített világítást, bár csak közvetlen a feljáró mellett. A meglévő mellé plusz két lámpát felszerelni persze már csak könnyed délutáni elfoglaltság lesz.

aram5.jpg

- Kiderült, hogy a kert felé több kültéri konnektor is ki van építve, részben kapcsolhatóan, egészen korrekt minőségben. Ezek jól jönnek majd fűnyíráshoz, teraszvilágításhoz, de a kerti tó tisztításához is ide dugtuk a szivattyút. A kert felőli falat beborító borostyán némileg benőtte a kábeleket, idővel majd kiszabadítom.

aram4.jpg

 

Az áramhiányt tehát leküzdöttem, azonban van néhány más alapvető dolog, aminek teljesen híján volt a ház. Ilyen például a vezetékes víz, legközelebb erről lesz szó.

viz.jpg

 

Ez itt a Ház maga, videón - maradjatok velünk! Lesz fészbúk, insta, jutyúb, sör, diszkó meg csaj!

Facebook

Instagram

Youtube

Tumblr

A bejegyzés trackback címe:

https://haz.blog.hu/api/trackback/id/tr1315113836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p44 2019.09.24. 02:14:43

Nagyon érdekes a blog, várom a folytatást.

whale 2019.09.27. 10:25:38

Mi a helyzet a költözéssel? Végül hányan költöztök?

prokee · http://blog.prokee.hu 2019.09.27. 10:38:39

@whale: ez nem tartozik a blog témájához, de azért erre még válaszolok. Egyelőre ketten, nyilván a válás és a csatolt részei lezárultával lesz végleges a létszám.
süti beállítások módosítása