Ház

A Ház környéke

2019. április 25. - prokee

A Ház az Érchegység egy kis falvának szélén áll, egy folyóvölgyben, óriási fenyőfák között, egy köpésre a falutáblától. Megépültekor a falu még alig létezett - bár első említése 1616-ból való, mégis, egészen a második világháborúig csak néhányan lakták. 1755-ben tíz lakost említenek, 1834-ben 143-at, 1939-ben pedig 311-et.

Az itt lakók elsősorban bányászatból, másodsorban (amikor épp nem volt valami komolyabb háború, és így nem volt szükség annyi ércre a fegyvergyártáshoz) fafaragásból éltek, innen és a környékről ered a híres érchegységi fafaragó-művészet. A környező falvak máig teli vannak óriási Schwibbogenekkel és Weihnachtspyramidekkel.

bing.jpgA Ház a Bing térképén

Legnagyobb nevezetessége az 1652-ben épült mulató és közúzó üzem (!!!), amely 1905-ben porig égett, majd még ebben az évben nagyjából 500 méterrel odébb már kőzúzó nélkül hotelként épült fel újra. Ezt egyébként 1990-ben végleg bezárták, majd 2005-ben, miután a faszerkezetét megtámadta a könnyező házigomba, és életveszélyessé vált, lebontották.

th.jpgA szálloda kb. 1906-ban

th2.jpgA szálloda 1963-ban, háttérben a kórházzal

1964-re hajszál híján kétezer főre növekedett a lakosság, ez jelentős részben annak köszönhető, hogy 1951-ben a völgy legszebb részére egy sztálinosan kecses, 160 méter fronthosszúságú, három oldalszárnnyal rendelkező, ötszintes bányászkórházat böffentettek oda. Tíz hónap alatt összedobták, ennek ellenére nem végeztek rossz munkát - a kórház ma is áll és működik.

klinik.jpgA bányászkórház valamikor a hatvanas évek közepén.

Az építkezés, majd utána a kórház szivacsként szívta fel a munkaerőt, így a környéken néhány év alatt három kis falucska nőtt ki a földből, gyorsan megépült az iskola, mosoda és a kultúrház is. 1963-ban a Nővérszállóként emlegetett toronyház is elkészült, ami, hát, nem szép, de legalább magas. Megépülte után nem csak a nővérek, hanem a kórház minden rendű és rangú dolgozói, orvostól kazánfűtőig jutottak itt szolgálati lakáshoz. Földszintjén bölcsőde és óvoda, tetőszintjén közösségi klubhelyiség kapott helyet.

schwesternheim.jpg

A Schwesternheim, azaz a nővérszálló festményen - így nem is annyira otromba, mint fotón.

A kórház felépülte óta a falucska képe elég határozottan átalakult, lakóházak álltak össze lakóteleppé, és bár az újraegyesítésig, 1990-ig szép lassan csökkent a lakosságszám, azért akkora még mindig 1600 fő körül alakult a népesség. Aztán a falut utolérte minden NDK-s települések végzete, a rohamos nyugatra település és az ezzel párhuzamos öregedés. 2000-re  már 1000 főre esett a lélekszám, tíz évvel később 600-ra, mára pedig nagyjából 350-en maradtak. A nővérszállóból épp egy hamburgi befektető farag park nélküli lakóparkot, ha ez jól sikerül, talán még megállíthatja a lakosság fogyását.

google.jpgA falu völgye a Google Earth-ön, zölddel jelölve a Ház.

A huszadik század második felében a falu egy szomszédjával közös önkormányzat alatt működött, ennek székhelye éppen az e blog témájául és névadójául szolgáló Házban volt. Itt székelt a polgármester (errefelé így hívták a tanácselnököket is), a helyi tanács, a gazdasági és anyakönyvi hivatal, a házasságkötő terem, a lakcím-nyilvántartó, a rendőrőrs, de még az NDK Belügyminisztérium állambiztonsági osztálya, a hírhedt Stasi is tartott fent itt egy irodát.

og.jpgAz emelet alaprajza. Bal fent a Bürgermeister (polgármester) irodája, bal lent az Innere S(icherheit), azaz a belbiztonsági szolgálat (=Stasi), középen a Standesamt (kb. anyakönyvi hivatal), jobbra a Wirtschaft und Finanzen (kb. gazdasági osztály). Fent középen, balra az archívum, jobbra a női vécé, aminek a fülkéi ma is állnak.

A falucska mára egy nagyobb Gemeinde (falvak közössége egy önkormányzat alatt) része, amely hét településen nagyjából 5500 lakost egyesít 60 négyzetkilométeren. Az iskola mára bezárt, a gyerekek a szomszéd településre járnak át, az óvoda még kitart. A kórház eltart egy remek pékséget és egy virágboltot, a helyiek egy hotel földszintjén elhelyezkedő sörözőbe járnak bowlingozni, ha társaságra vágynak.

earth2.jpgA ház a Google műholdképén

A környéken több helyen élnek szobakiadásból, építve a kórházba látogatókra, a síturistákra, a kirándulókra és a sziklamászókra, akikből meglepően sokan vannak errefelé. A falu szélén az egész Szászországban elterjedt kiskertekbe vonulnak ki a társasházak lakói.

A közlekedés vonattal, busszal a környéki kisebb-nagyobb városokig jól megoldott. Autóval a legközelebbi autópálya 40 kilométer. Ez német viszonyok között nem egy fényes szám, de ha az ember a hegyekből kikeveredik, már egész jól tud haladni.

ho.jpg

Persze, ki akarna innen bárhová is elmenni?

Ez tehát a Ház környéke - maradjatok velünk! Lesz fészbúk, insta, jutyúb, sör, diszkó meg csaj!

A bejegyzés trackback címe:

https://haz.blog.hu/api/trackback/id/tr3214786354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása