Ház

Konstal mobilgarázs 50 perc alatt - csak győzd kivárni!

2020. április 22. - prokee

OK, tudom, van egy rakás elmaradásom, igyekszem is behozni (hónapok óta készül a vízről írott), de most egy aktualitás következik, elsősorban a hozzá tartozó sztori miatt.

Megjegyzés:
Ez nem egy fizetett poszt, nem reklám, nem kapok jutalékot vagy más térítést a gyártótól :)

Amikor a Házat először láttam, rögtön megfogott a hozzá tartozó ordas nagy parkoló. Lelki szemeim előtt azonnal megjelent egy nagy garázs, amiben nem csak tárolni, de reszelgetni is lehet az autókat. Nagyjából 10x15 méter lehet a szabad felület, ide még úgy is hangár méretű garázst lehet építeni, hogy a terület nagyjából egyharmada (a fotón a madáretetőtől a fehér épületig) már a szomszéd telekhez tartozik.

p_20200204_135416_hdr.jpg

Az itt látható épület az önkormányzaté. Még valamikor a kilencvenes évek legvégén osztották meg a telket és vásárolta meg a település a közútkezelőknek. A birtokomban van egy akkori levél a polgármestertől, amiben vállalja, hogy kiméreti a pontos határt és oda kerítést húzat fel, de csak az előbbiig jutottak el. Nekem ez most viszonylag kellemes helyzetet teremt, hiszen a rájuk eső rész csak az én kapumon át közelíthető meg, és az átjárási jog sem a telekkönyvben nem szerepel, sem szerződés nincs róla. Így aztán a területre más nem tud bejárni (igaz, nem is nagyon akar), én viszont minden gond nélkül használhatom parkolóként.

A garázst viszont természetesen csak a saját részemre állíthatom fel, de így is marad elegendő alapterület úgy, hogy a "parkoló" is megközelíthető maradjon. Amikor - még tavalyelőtt télen - nézelődni kezdtem garázsfronton, belefutottam Lukács Laci videójába, onnan pedig egyenes út vezetett a Konstalhoz. Gyors játék a konfigurátorral, és kiderült, hogy akár egy 7x7 méteres (azóta már 8x8 is lehet), 3 méteres belmagasságú (sátortetővel középen akár 3,8m is lehet), dupla felnyíló ajtós garázst is elkészítenek viszonylag emberi áron, azt ingyen házhoz is szállítják és villámgyorsan (szintén ingyen) össze is szerelik. A konfigurátor viszonylag széles lehetőségeket biztosít, gyalogos ajtóval, ablakkal, miegymással.

garazs.JPG

Amikor a házhoz végre kulcsot kaptunk, ki is mértük a garázs helyét, némi földmunkával tervezve, hogy elég hely maradjon a behajtáshoz. Aztán el is fektettük a tervet azzal, hogy amikor a ház nagyjával már megvagyunk, visszatérünk rá, addig megelégszünk a falak nélküli, de legalább felülről védett kocsibeállóval.

p_20191022_103948_vhdr_auto.jpg

Így nézett ki a fedett beálló, vagy talán még ígyebb is.
Ez már őszi kép, tavasszal valamivel durvább volt a helyzet.

p_20191022_152558_vhdr_auto.jpgNyolc köbméter csak bútorból - ahogy nézem, még legalább két ilyet meg tudnánk (és fogunk) tölteni.

Majdnem egy év el is telt, ezalatt részben kipakoltuk a beállót, ami eredetileg szeméttel, bútorokkal és azok maradványaival volt megtömve, így legalább a Trabantnak lett fedett helye a télre. Tavaszra elkezdtem a Házban és környékén mérhetetlen mennyiségben talált bontott lambériából oldalfalat készíteni a beállóra, hogy minél időjárás-állóbb legyen, de tudtam, hogy ez csak ideiglenes megoldás.

p_20200405_150535_hdr.jpgKészül az ideiglenes megoldás, bontott lambériából.

Aztán év végén újraszámoltam a bevételeket és kiadásokat, eközben pedig rájöttem, hogy havi 60 eurót fizetek a még a költözés előtt bérelt garázsért, 120-130 km-re otthonról, miközben tároláson kívül semmire sem tudom használni. Újra elővettem hát a Konstal-projektet, és kijátszottam a konfigurátorból egy ideiglenes megoldást. 800€ volt a határ, ami alá be kellett férni, nagyjából ennyi marad meg egy év alatt, ha felmondom a bérelt garázst (és visszakapom a kauciót). Ebből a keretből kijön egy 4x5 méteres, felnyíló ajtós garázs, szerelgetős projekteimre  és a szerszámok/alkatrészek tárolására bőven elegendő.

garazs2.JPG

Január vége felé meg is rendeltem a garázst, aztán vártam. Aztán még vártam, és még, és még, és aztán tovább vártam.

Igazából visszaigazolás sem jött a rendelésről, így február közepén emailben rákérdeztem, mégis, beérkezett-e egyáltalán a rendelésem. Nem kaptam választ. Újra írtam, aztán újra, végül április másodikára kiderült a garázs "már" gyártásban van. A késedelem okaként a korona-krízis merült fel, bár amennyire tudom, a megrendeléskor (és utána még jó sokág) még szó sem volt ilyesmiről Európában.

Na de mindegy, türelmes ügyfél vagyok, megvártam április közepét, akkora már szállítási időpont is lett, április 21-re. A garázs Lengyelországban készül, a lengyel-német határ addigra az áruszállítás számára nyitva volt, és különösebb várakozás nélkül juthattak át a kamionok - gondoltam, ez a garázs szinte már a kertben áll.

El is jött a szállítás napja, a pontos érkezést firtató kérdésemre délután négy órás időpontot kaptam. Szuper, az udvarról kipakoltam az autókat, összesöpörtem a tűleveleket, és vártam. 16:25-kor érkezett az első hívás, azzal, amit a legkevésbé sem akarsz hallani: van egy kis gond.

Mint kiderült, a kamion Csehországba is vitt egy garázst, amit ott ügyesen össze is szereltek, majd ezután érkeztek volna hozzám. 7-8 kilométerre vagyok a cseh határtól, épp egy átkelő közelében, mi probléma lehet - gondolták. Hát, hacsak az nem, hogy a kiszemelt határátkelőhely még békeidőben sem járható egy 15 tonnás teherautóval, most viszont még külön le is zárták kordonokkal.

p_20200314_111640_hdr.jpgMárcius 14-i fotó a lezárt átkelőről, azóta a helyzet nem változott.

Én mindenesetre jeleztem, hogy megértem a problémát, bár én magánemberként is utánajártam volna indulás előtt, hogy ez így menni fog-e, de másnaptól én nem leszek otthon, szóval vagy ma kéne idetenni azt a garázst, vagy mehet vissza Jodłownikba. A kérdésre, hogy esetleg nem tudnám-e átvenni a garázst - darabokban - a határon, sikerült nem felnevetnem.

Az első felvetésre, miszerint a legközelebbi másik határátkelő 90 kilométerre van, ami ezek szerint majd 200km kerülőt jelentene nekik, gyorsan pontosítottam, hogy jó lesz az 20 kilométernek is, plusz ennek egy része amúgy is irányban van. Külön pozitívum, hogy másodpercek alatt kiguglizható, hogy ez a két érchegységi átkelő egyike, ami nyitva van az ingázók és az áruforgalom számára egyaránt, szóval javasoltam, hogy ott próbálkozzanak.

Nagyjából öt óra körül jött a következő hívás, hogy a teherautó ott áll a másik átkelőn, de nem engedik át a rendőrök, mert szerintük csak 5t alatti járműveket engedhetnek át.

Ez volt az a pillanat, amikor autóba pattantam, és negyedórás vágta után megjelentem a határátkelőn. Gumikesztyűben, maszkban, határozott léptekkel megközelítettem a határt záró rendőröket, akik az első kérdésre határozottan elutasították, hogy a teherautó belépjen Németországba. Itt egy kis cseh-lengyel-magyar kelet-európai szolidaritást és a fent linkelt, polizei.cz-n található képpel lekísért határozottságot vegyítve viszonylag rövid idő alatt azon kaptuk magunkat, hogy egy keskeny, kanyargós erdei (de nem súlykorlátozott!) úton vágtatunk végre a garázzsal együtt a Ház felé.

p_20200421_173634_vhdr_auto.jpg

A pillanat, amikor a magyarnak garázst szállító lengyel kamiont a cseh rendőrök nem engedik be a német határon, de odamész, kidumálod, és már csapattok is tovább.

Nos, innen már viszonylag egyszerű volt a befejezés (már eltekintve egy-két forróbb helyzettől a hegyi utak kanyarjaiban, ahol a kamionnal egyszerre szembejövők is érkeztek...). Nagyjából 17:50-kor landoltunk a ház előtt, és a garázs lepakolása, összeállítása összesen nem tartott egy óráig. A srácok gyorsak, profik, valószínűleg nem tíz, nem is húsz garázs összeállítása volt már kezükbe gyógyulva. Összességében a koronavírussal súlyosbított hülye helyzet ellenére viszonylag gyorsan és rugalmasan oldotta meg a cég és a srácok a feladatot, a végén pedig lett egy kiváló garázsom. Ideiglenesen persze, amíg a 7x7 (de talán 8x8) méteresre nem cseréljük, persze Konstaléktól.

Egy ötszörös sebességű timelapse-videón itt látható a teljes folyamat:

A teljes képhez hozzá tartozik még, hogy a garázs rögzítését nem kértem. A térkőhöz rögzíteni nagyjából annyi értelme lett volna, mint celluxszal leragasztani - egy komolyabb szél térkővel együtt dobná fel a tizenöt méteres fenyőfákra az egész hóbelevancot. Szerencsére viszonylag védett völgyben vagyunk, még egy nejlonzacskót sem visz el az a szél, ami nálunk jár, plusz a garázs maga még három oldalról is védett minden légmozgástól.

p_20200421_181843_vhdr_auto.jpg

Ettől függetlenül persze a rögzítés nem marad el, nyolc betontuskó kerül majd le a sarkokra és az oldalak közepére, némi betonvassal megbolondítva, ebbe fogatom majd bele masszívabb dübelekkel a garázs keretét. Ez bőven elég lesz ahhoz, hogy fixen rögzítse a bódét. 

A rögzítés utáni feladat lesz még az áram, illetve nagy valószínűséggel a víz is. Hiszen egy kézmosó jól jönne, de akár egy melósruha-mosógép beállítása is meggondolandó. A nyári meleggel tesztelve a hőszigetelésről még később döntök, a fent linkelt Lukács Laci videókban erre már találtam jó megoldást.

Kattintásra galéria nyílik!

p_20200421_185702_hdr_1.jpg

Természetesen nem a Voyager lesz az állandó lakó, hanem a Trabant, de a bálna testével jobban érzékelteti a méreteket.

Ha konfigurálnál, számolgatnál, itt a Konstal magyar oldala: https://konstal-garazs.hu/

Ez meg itt a német, ha véletlen te is az én cipőmben járnál: https://www.konstal-garagen.de/

 

Ez itt a Ház maga,  maradjatok velünk! Lesz fészbúk, insta, jutyúb, sör, diszkó meg csaj!

Facebook

Instagram

Youtube

Tumblr

A bejegyzés trackback címe:

https://haz.blog.hu/api/trackback/id/tr915631056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2020.07.16. 20:55:23

Pont mostanában jutott eszembe,hogy mi lehet veled, meg a házzal. Akkor maradsz, ezek szerint?
süti beállítások módosítása